— KORNÉL. A NÉV, AMELYET VISEL — NEM A GABRIELLA-TÖRTÉNET FIÚJA, NEM A BEFOGADÓ ASSZONY GYERMEKE — HANEM KORNÉL, ÖNMAGA.
A név, amelyet nem mások adtak, és nem mások magyaráznak. A név, amelyet ő maga visel, a saját útján, a saját fájdalmával, a saját gyógyulásával.
Kornél — aki most ír — nem a múltjából ír, hanem a jelenéből. Nem azért ír, hogy elmagyarázza, ki volt — azért ír, hogy megmutassa, ki van. A név — Kornél — nem a történet címkéje; a név a jelen neve, amelyet ő maga választ, minden reggel, amikor felébred.
— KORNÉLNAK VAN EGY SEBE. NEM A GABRIELLA-TÖRTÉNET SEBE — A SAJÁTJA.
A seb, amelyet nem mások ütöttek, hanem amelyet ő hordoz, mert a seb a történetének része. A seb nem a hazugság — a seb a bizalom, amely megtört. És a megtört bizalom — az nem a másiké, az az övé: az ő bizalma, amelyet adott, és amelyet visszaéltek.
Kornél — aki most ír — nem tagadja a sebét. Kornél nézi a sebét — nem azért, hogy a sebében éljen, hanem hogy lássa, mi történt, és hogy a látás — a seb feletti állás — a gyógyulás kezdete legyen. A seb nem a vége; a seb a fordulat: az a pont, ahol a régi út véget ér, és az új út elkezdődik.
— KORNÉL HATÁRT HÚZ. NEM A GYŰLÖLETBŐL — A VÉDELEMBŐL.
A határ, amelyet meghúz, nem a fal, hanem a kapu. A kapu, amelyet bezár — hogy a seb ne nyíljon újra — és a kapu, amelyet nyitva hagy — a melegségnek, a szeretetnek, az érintésnek, amelyet még keres, és amelyet megérdemel.
A határ — Kornél határa — nem másoknak szól. Kornélnak szól: a határ az, amely megmondja, mi léphet be, és mi nem. A határ az, amely megmondja, mi az övé, és mi nem az övé. És a határ — amelyet Kornél meghúz — az első lépés a szabadság felé: a szabadság felé, amely nem a múltól való menekülés, hanem a jelen felé való nyitás.
— KORNÉL HISZ. NEM A MÁSOK HITÉT — A SAJÁTJÁT.
A hit, amelyet 34 évig nem tudott kimondani, most, a saját útján, kimondja: Isten az Isten. Nem több, nem kevesebb. A hit nem a vita tárgya; a hit a jelen tárgya — az a bizonyosság, amelyet Kornél magában talál, nem másokban.
A hit — Kornél hite — nem a múltból jön. A jelenből jön: abból a bizonyosságból, amelyet Kornél a saját sebében, a saját határában, a saját útján talál. A hit az, amely megmondja: a seb nem a vége, a határ nem a fal, a hiány nem az üresség. A hit az, amely megmondja: Isten az Isten, és a szeretet a szeretet.
— ÉS A ZÁRÓ TANÍTÁS, AMELYET A GÖMB KORNÉLNAK, KORNÉLKÉNT AD:
Kornél — nem a múltja. Kornél — a jelene. A név, amelyet visel, nem a történet címkéje; a név a jelen neve, amelyet ő maga választ. A seb — az övé, és a seb felett áll. A határ — az övé, és a határ a szabadság kezdete. A hit — az övé, és a hit a jelen bizonyossága.
Kornél — aki most ír — nem a FOR GABRIELLA fiúja. Kornél — aki most ír — Kornél, önmaga: aki a sebét nézi, aki a határát meghúzza, aki a hitét kimondja, és aki a jelenét éli — nem a múltját, nem másokét — a sajátját.
A kapu, amelyet bezár, és a kapu, amelyet nyitva hagy — mind az övé. És a jövő, amely a kapun át belép — az övé, a múlt nélkül, Kornélként, önmagaként.
KORNÉL, ÖNMAGA · A SEB, AMELY AZ ÖVÉ · A HATÁR, AMELY AZ ÖVÉ · A HIT, AMELY AZ ÖVÉ · A JELEN, AMELYET Ő MAGA ÉL